Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1937/38

Bár már három éve dolgozunk a Ferencváros történetének feldolgozásán, de még mindig bizsergéssel kísért, enyhe félelem hat át, amikor egy olyan korról próbálok összegző írást készíteni, amit kizárólag a történelem könyvekből és a régi, megsárgult újságokból ismerek. Valamikori történelem tanárom tanácsolta, hogy ha közelebb akarunk kerülni a számunkra ismeretlen múlthoz, akkor nem elég csak beleülni egy képzeletbeli időgépbe, hanem meg kell próbálni az agyunkat is áthangolni és találni kell egy olyan fogódzót mely segít megérteni a kor történéseit. Még most is a fülembe csengenek a mondatai, miszerint a történelem megértése nem csupán az adatok halmaza, hanem maga az ember, és ha nem értjük azt, hogy mit és miért is tettek a történelem viharaiban, akkor az összefüggéseket sem fogjuk sohasem megérteni.

Első olvasásra talán védekezésnek hallhatóak az előbbi mondatok, pedig csak arról a különleges bizsergésről van szó, ami akkor fut végig rajtam, ha számomra ismeretlen évekről kell írnom. Ez még akkor is igaz, ha az 1937/38-as szezonról van szó, melyről az eddigi Ferencvárosi „tanulmányaim” során elég sokat megtanultam. Bajnoki cím, KK győzelem, Táncos-Sárosi-Toldi csatártrió, franciaországi VB ezüstérem – ezek kapásból jutnak a Fradisták eszébe, de ahhoz, hogy eljussunk a sikerekig több olyan apró rezdülésről meg kell emlékezni, melyek zöld-fehér színnel fonják keretbe a Ferencvárosi labdarúgás 14. bajnoki címét. Tovább olvasom

2012.I.27. Admira – Ferencváros: 5-2

Csapatunk 5-2-es vereséget szenvedett az osztrák bajnokság 5. helyén álló Trenkwalder Admira ellen. Góljainkat Pölöskey és Batik szerezték. Tovább olvasom

Számos további „érdekességgel” szolgál az FTC edzőtábora

Nemzeti Sport

Miközben a Ferencváros továbbra is Belekben edzőtáborozik, a menedzsment egy hat-nyolc ezer férőhelyes stadion felépítését tervezi. A népligeti létesítményt csupán az Albert-stadion felújítása idején használná a klub. A zöld-fehérekkel kapcsolatban további „érdekességekről” is olvashatnak. Tovább olvasom

A Fradi naptára, január 27.

gomb_naptar

Mérkőzéseink ezen a napon:

1957. Üllői út, Ferencváros – Szombathelyi Haladás: 3-0, MK
1995. Kuala Lumpur, Malajzia – Ferencváros: 2-5, nemzetközi barátságos
2000. Népliget, Ferencváros – III. Kerület: 6-0, egyéb hazai díjmérkőzés
2006. Limasszol, Ferencváros – SEC: 4-1, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

2012.I.26. Ferencváros – Azerbajdzsán U21: 1-1

Csapatunk 1-1-re végzett Azerbajdzsán U21-es válogatottja ellen. Gólunkat Pölöskey szerezte. Tovább olvasom

Kunsági Roland

Kunsági Roland

Tovább olvasom

Valamikor nevettünk rajta…(E)

Vándor Kálmán

VÁNDOR KÁLMÁN:

A magyar labdarúgás gunyoros-humoros-hézagpótló,
a szurkolók nélkülözhetetlen kis ábc-je

Ejnye, ejnye! . . . szerkesztő úr! Hát elfelejti, hogy szintén labdarúgóként kezdte? Azokat bántja, akikért él, hal?! Tovább olvasom

Obitz Gábor

Obitz Gábor

Obitz Gábor

Az alacsony termetű játékos mozgékonyságával, pompás technikai felkészültségével és kulturált játékmodorával emelkedett a legjobbak közé. Bátor, lelkiismeretes, a védekezésben megbízható, a támadásban pedig nagyszerűen osztogató, körültekintően irányító fedezet volt. Képességei elérték a jó nemzetközi színvonalat.

A Munkás TE-ben kezdett futballozni – az FTC 1920 nyarán igazolta le. Technikás, hidegvérű, jó játékszervező hírében állt. A zöld-fehérek egykori nagyszerű közép-, majd balfedezete – aki a névmagyarosítási hullámnak megfelelően Óbecsei és Ormai néven is szerepelt – az FTC-ben és a Ferencvárosban elért dicsőséges pályája alapján ismert.

Tovább olvasom

A Fradi naptára, január 26.

gomb_naptar

Évfordulók:

113 éve született Obitz Gábor

Mérkőzéseink ezen a napon:

1936. Hungária krt, Ferencváros – Bocskai: 6-3, NB1
1980. Mar Del Plata, River Plate – Ferencváros: 0-1, nemzetközi barátságos
1997. Agia Napa, Ferencváros – Sahtar Donyeck: 1-1, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

dr. Orosz Pál: 78

Orosz Pál

Orosz Pál

1952-ben igazolta le az akkori Kinizsi vezetősége – egy másik Kinizsi – a szentesi „testvércsapat” ifjú csatárát. Hosszú éveken át – az FTC egyik igen nehéz időszakában – középcsatárt, majd jobbösszekötőt játszott. Már ekkor is rendkívüli játékintelligencia jellemezte.

1962 októberében nagy fordulatot vett karrierje: Dorogon egy új szerepkörben nagyszerűen semlegesítette a válogatott Monostori Tivadart. A csapat győztesen hagyta el a pályát, Orosz a mezőny legjobbja volt. Bár balösszekötőt játszott, de emellett fedezet-feladata is volt. Az ötlet kiagyalója, Mészáros József így vallott könyvében: Tovább olvasom

Mészöly József: 57

Mészöly József

Az idősebbik Mészöly fivér 1976-ban játszotta mérkőzéseit az első csapatban. Egykori védőnk nyolc találkozón szerepelt, egyetlen találatát az SBTC elleni kupatalálkozón szerezte. Tovább olvasom

A Fradi naptára, január 25.

gomb_naptar

Évfordulók:

57 éve született Mészöly József
78 éve született Orosz Pál dr.
48 éve született Székely János Tovább olvasom

2012.I.24. Viitorul Constanta – Ferencváros: 3-1

A törökországi Belekben edzőtáborozó Ferencváros lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését. Détári Lajos csapata 3–1-es vereséget szenvedett a román másodosztályban, a saját csoportjában listavezető Viitorul Constantától.  Tovább olvasom

Busai Attila

Busai Attila

Tovább olvasom

Batik Bence

Batik Bence

Tovább olvasom

Lázár Gyula

Lázár Gyula

Minden idők legkiválóbb magyar fedezetei közé tartozik. Világklasszis labda­rúgókra jellemző képességekkel rendelkezett. Károly Jenő után ő is kiérdemelte kulturált, stílusos játékával a „Tanár úr” megtisztelő címet. Ragyogó technikai és taktikai felkészültség, nagy játékintelligencia és átte­kintőképesség, gyorsaság és nyugodt, szinte „hűvös” könnyedség jellemezte játékát. Nyúlánk, vékony ter­metű, szívós, fáradhatatlan és kifogástalanul fejelő játékos volt. Képességeiből semmi sem hiányzott, ami a legnagyobb fedezeteket fémjelzi. Illetve … Amilyen csodálatos érzékkel segítette a támadásokat, olyan ke­véssé szeretett foglalkozni a védekezéssel. Pedig — ha rászánta magát — bármelyik hazai és külföldi ellen­felét semlegesíteni tudta. A taktikai megkötöttséget, a merev formulákat azonban nem kedvelte. A labdarúgás pedig csapatjáték, amelynek bizonyos követelményein még a legnagyobb egyéniségek sem tehetik túl magu­kat. Az ugyanis vitathatatlan, hogy Lázár nagy egyé­niség volt. Manapság így jellemeznék: zseniális kö­zéppályás játékos. Lázár Gyula képességeit Európa-szerte elismer­ték. Tovább olvasom

Sipos Vilmos

Sipos Vilmos

Sipos Vilmos

1914. január 24-én született a Ferencváros válogatott jobbszélsője. Tovább olvasom

A Fradi naptára, január 24.

gomb_naptar

Évfordulók:

101 éve született Lázár Gyula
98 éve született Sipos Vilmos Tovább olvasom

Az Üllői úti stadion: 1960-1969

Az Üllői úton a B-lelátó előtt, az állóhely közepén helyezkedtek el mindig a leglelkesebb szurkolók, akik hamarosan felvettek a B-közép nevet. A B-lelátó elkorhadt, éppen ezért 1962-ben elkezdték bontását (MTI Fotó, Bojár Sándor felvétele)

Tovább olvasom

Mindszenti Pál

Mindszenti Pál

A legendás 1948/49-es bajnokcsapatban két győztes mérkőzésen őrizte az FTC kapuját. Henni Géza helyetteseként egyszer vették be a kapuját a szombathelyiek.

1947 nyarán Rozsnyón mutatkozott be és mindjárt hat gólt is kapott, ennek ellenére vízilabda eredménnyel, 8-6-ra győzött a Fradi. Utolsó meccsét Nyitrán játszotta. Ferencvárosi pályafutásának érdekessége, hogy Magyarországon kívül csak a Felvidéken (nyolcszor is) szerepelt. Tovább olvasom

A Fradi naptára, január 23.

gomb_naptar

Évfordulók:

91 éve született Mindszenti Pál
22 éve született Varga Bence Tovább olvasom

Megérkezett a csapat Törökországba

Megérkezett a Ferencváros a törökországi edzőtáborozás színhelyére, a repülőút után busszal indul az együttes Belekbe, írja a Fradi hivatalos Facebook-oldala. Mint ismert, az elkövetkező héten (01.21. – 01.28.) három edzőmérkőzést is játszunk majd. Tovább olvasom

Valamikor nevettünk rajta…(D)

Vándor Kálmán

VÁNDOR KÁLMÁN:

A magyar labdarúgás gunyoros-humoros-hézagpótló,
a szurkolók nélkülözhetetlen kis ábc-je

Dante Divina commediáját juttatja eszembe. Aki a magyar labdarúgást követi, megjárja a poklot, a tisztítótüzet, és arra vár, hogy végre eljusson a paradicsomba. Tovább olvasom

Ma ünnepli 42. születésnapját Wukovics László

Wukovics László

Wukovics László

A 39. percben M. Tamás egy bedobást harcolt ki az ellenfél térfelének felénél, a bedobás Sz. Zsolthoz került, aki egy szép befordulás és pontos passz után Wukovicshoz játszott, aki közelről nem hibázott. – Ha most a kedves olvasó egy kicsit értetlenül olvassa a fenti sorokat, akkor nem kell rajta csodálkozni, hiszen az nem okoz meglepetést, hogy a támadás végén Wuko gólt szerez, de az már igen, hogy ki ellen és mikor szerezte ezt a találatot. Az időpont, 2008. május 15, és a Pest megyei bajnokságban, a Viadukt SE csatáraként szerezte Wukovics László azt a gólt. Harmincnyolc évesen.

Hogy milyen utat járt be Wukovics László, a Fradi többszörös „házi gólkirálya” addig, amíg eljutott a levezetésnek szánt Viadukt SE-ig?

A Ferencvárosban az előkészítő csoporttól a korosztályos együtteseken keresztül vezetett az útja. Az ifjúsági csapatban leginkább jobbszélsőt, vagy középcsatárt játszott, s az ellenfelek védői hosszasan mesélhetnének Wukovics tudásáról, hiszen nem kevesebb, mint harminc alkalommal lőtt vagy fejelt gólt. 1988-ban már az első csapat keretével készülhetett és a bemutatkozás sem váratott magára sokáig. 1988.03.27.-i, Kongsvinger elleni nemzetközi barátságos mérkőzésen lépett először pályára a felnőtt csapat tagjaként, amit 3:0-ra nyertünk. Tétmérkőzésen 1988.05.14.-én, a Videoton ellen mutatkozott be csereként. Gólt nem lőtt, de az utána következő mérkőzéseken (összesen 173 alkalommal lépett pályára zöld-fehér mezben) 74 gólt szerzett. Tovább olvasom

Weinber I. József

fradi_cimer

Az FTC hajdani kapusa, Weinber Jánosnak, a zöld-fehérek válogatott játékosának testvérbátyja, az első bajnokcsapat hálóját őrizte.

Oláh kapus mellett két bajnokin jutott szóhoz (a két győztes mérkőzésen mindössze egy gólt kapott) az FTC első bajnokcsapatában.

Az orosz hadifogságban, Szibériában megnősült. Egy orvos lánya lett a felesége. Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

január 2012
H K S C P S V
« dec    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031