Mielőtt bárki is azt vágná a fejemhez, hogy a BL-csoportkörös mámoromban lekicsinylő, deklaráló címet adok a tegnap esti győzelemnek, már az elején leírom, minden tiszteletem a várdai alakulat játékának, küzdésének, mellyel egy kicsit sikerült megnehezíteni a dolgunkat. Zárójelben annyit még hozzátennék, hogy az előbb említett tisztelet halványul egy kicsit, ha azokra a helyenként kíméletlen és durva belépőkre gondolok, amit a mérkőzés hevében követtek el, be is is sárgultak úgy, hogy citromfák kezdtek nőni a várdai dombok mentén. Minden tiszteletem ellenére a győzelem mégis csak a kötelező kategóriába tartozott, egyrészt a 6 meccses múltunk miatt (6 győzelem, egyetlen kapott gól), mely péntek estétől hétre dagadt úgy, hogy a kapott gólok száma továbbra is egy. Másrészt meg míg a várdai legények legfeljebb Zalaegerszegig jutnak el, addig mi hétfőn már Barcelonáig repülünk, hogy kedd este pályára lépjünk minden focista álomstadionjában, a Camp Nou-ban. Aki már látta a Barca stadionját az tudja, hogy a gigantikus méretén túl nem valami szép alkotás, bár ha elhagyjuk a stadiont és végig sétálunk az arénát övező parkon le egészen a kikötőig és elébünk tárol a Baleár-tenger lenyűgöző látványa, ha tehetnénk, örökre ott maradnánk. De hát a csapatnak kedden nem a tengerpartban kell gyönyörködni, ahonnan ha jól rémlik egészen Mallorcáig ellátni (távcsővel biztosan), hanem a világ egyik legjobb csapata ellen kell bizonyítani, helyesebben fogalmazva inkább csak tisztességgel helytállni. Legyen bármilyen erős a zöld-fehér szívünk, azt tudjuk, hogy kb. annyira kötelező a Barcának a győzelem ellenünk, mint ahogy nekünk volt a Kisvárda ellen. Természetesen más a szint, a BL-csoportkör tényleg más kávéház, olyan érzés mint mikor a 19.század közepén Józsi bácsi felvonatozott Pestre és egy forró kávé kedvéért belépett a Pilvax kávéházba, melynek asztalai mögött Petőfi, Jókai, Tompa kanalazta a kávéját, szívta a pipáját, miközben a szabadságról álmodoztak. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →